XIV. Leó pápa a fiataloknak: Törekedjetek nagy dolgokra, a szentségre.

Homíliájában arra hívta oket, hogy nyissák meg magukat a Krisztussal való találkozásra, aki egyedül képes oltani az igazságot, a szeretet és a végtelenség iránti szomjukat. "Ne elégedjetek meg a kevéssel" - buzdított a Szentatya - "a ti reményetek Jézus - járjatok vele, és világítsátok meg a világot az evangéliummal."

XIV. Leó szentatya homíliája.
Szentmise - Az ifjúság jubileuma
Róma - Tor Vergata, 3. sz. 2025. augusztus

Kedves fiatalok,

a tegnapi közös virrasztás után ma ismét összegyulunk az Eucharisztia, az Úr által ránk hagyott teljes önfeláldozás szentségének ünneplésében. Elképzelhetjük, hogy ebben az élményben úgy járunk, mint az emmauszi tanítványok húsvét estéjén (vö. Lk 24,13-35): eloször aggódva és csalódottan indultak el Jeruzsálembol. Azzal a meggyozodéssel távoztak, hogy Jézus halála után nincs mit várni, nincs miben reménykedni. De találkoztak vele, elfogadták útitársuknak, hallgatták, ahogy magyarázta nekik a Szentírást, és végül felismerték ot a kenyértörésben. Ekkor kinyílt a szemük, és a húsvét öröme áthatotta a szívüket."

A mai liturgia, bár nem beszél közvetlenül errol az eseményrol, segít elgondolkodni azon, ami a középpontjában áll: a feltámadt Krisztussal való találkozás, amely átalakítja életünket, megvilágítja érzéseinket, vágyainkat és gondolatainkat.

A A prédikátor könyvének elso intelme a két tudóshoz hasonlóan arra hív minket, hogy szembesüljünk emberi korlátainkkal és e világ dolgainak mulandóságával (vö. Préd 1,2; 2,21-23); az erre válaszoló zsolozsma pedig a ,,olyanok, mint a virágzó fuszernövény: reggel virágzik és nem, este elhervad és elhervad" (Zev 90,5-6) képét kínálja nekünk. Ezek eros, talán megdöbbento szavak, de nem azért vannak, hogy megijesszenek bennünket, mintha "tabutémák" lennének. A törékenység, amelyrol beszélnek, része annak a csodának, amik vagyunk. Gondoljunk csak a fu szimbólumára: nem csodálatos-e egy virágzó rétet látni? Törékeny, finom szárakból áll, sebezheto - kiszáradhat, meghajolhat, eltörhet. De ugyanakkor azonnal újak lépnek a helyükre, amelyek utánuk nonek ki. Az elsok azáltal, hogy önmagukat adják, kihívássá válnak a többiek számára. Így él a rét - állandó megújulással. Még a téli hónapokban is, amikor kívülrol minden csendesnek tunik, élete a föld alatt lüktet, és arra készül, hogy tavasszal ezer színben pompázzon."

És mi is ilyenek vagyunk, kedves barátaim: erre a fajta életre teremtettek minket. Nem egy olyan életre, amelyben minden kiszámítható és mozdíthatatlan, hanem egy olyan életre, amely folyamatosan megújul az adakozásban és a szeretetben. Ezért van bennünk mindig a 'több' utáni vágyakozás, amit semmilyen teremtett dolog nem adhat meg nekünk. Mély, égeto szomjúságot érzünk, amelyet e világ semmilyen itala nem képes oltani.

"Ne csapjuk be tehát szívünket haszontalan pótlékokkal!"

Tiszteljük meg! Emelkedjünk fel a hangjára, mint egy zsámolyra - mint a gyerekek, akik az ablakon kinézve a tornyokra, az Istennel való találkozás terébe néznek. Ott felfedezzük, hogy Isten vár ránk - sot, gyengéden kopogtat lelkünk ablakán (vö. Jel 3,20). És csodálatos dolog, még húszévesen is megnyitni elotte a szívünket, beengedni ot, és vele együtt utazni az örökkévalóságen végtelen terei felé."

Szent Ágoston az Isten utáni vágyakozásáról elmélkedve megkérdezte: ,,Mi tehát reménységünk tárgya? Talán a föld? Nem. Valami a földbol - arany, ezüst, fák, termés, víz? Ezek a dolgok kellemesek, szépek és jók" (Sermo 313/F, 3). Majd így zárja: ,,Keressétek azt, aki ezeket teremtette - o a ti reményetek" (itt). Miközben felidézi életútját, így imádkozik: ,,Te, Uram, bennem voltál, de én kívül voltam. Én ott voltam és téged kerestelek. Te hívtál engem, és hangod áttörte süketségemet; te ragyogtál, és fényességed eloszlatta vakságomat; te kénkövesítetted illatodat, én pedig belélegeztem és vágyakoztam utánad; megízleltem (vö. Z 33,9; 1Pt 2,3), és éheztem és szomjaztam (vö. Mt 5,6; 1Cor 4,11); megérintettél, és én lángoltam a te békéd utáni vágyakozástól" (Vallomások, 10,27).

Fivéreim és novéreim, ezek a gyönyöru szavak arra is emlékeztetnek bennünket, amit Ferenc pápa Lisszabonban az ifjúsági világnapon mondott a hozzátok hasonló fiataloknak: "Mindenki arra van hivatva, hogy szembenézzen nagy kérdésekkel, amelyekre nincs könnyu vagy azonnali válasz, hanem arra hívnak bennünket, hogy elinduljunk egy úton, hogy legyozzük önmagunkat, hogy tová tová menjünk.... Hogy felszálljunk, ami nélkül nincs felszállás. Ne féljünk tehát, ha belül szomjúságot, nyugtalanságot, befejezetlenséget, vágyakozást érzünk az értelem és a jövo után... Nem betegek vagyunk, hanem élünk!"
(Beszéd egy foiskolai hallgatókkal tartott találkozón, 2023. augusztus 3.)

Szívünkben ég egy kérdés, egy igazság utáni vágy, amelyet nem tudunk elhallgattatni, és amely arra késztet, hogy megkérdezzük: Mi az igazi boldogság? Mi az élet igazi értelme? Mi szabadíthat meg minket az ürességtol, az unalomtól és a középszeruségtol?

Az elmúlt napokban sok szép pillanatot éltél át. Találkoztatok fiatalokkal a világ különbözo részeirol, különbözo kultúrákból. Tudást cseréltetek, megosztottátok elvárásaitokat, párbeszédbe léptetek a várossal a muvészeten, a zenén, a technikán és a sporton keresztül. A Circus Maximusban megkaptátok a kiengesztelodés szentségét, elfogadtátok Isten bocsánatát, és segítséget kértetek tole a jó élethez.

Mindezekben egy fontos választ láthatunk: az élet teljessége nem attól függ, hogy mit birtokolunk vagy mit halmozunk fel - ahogy a mai evangélium mondja (vö. Inkább attól függ, hogy mit tudunk örömmel befogadni és megosztani (vö. Mt 10,8-10; Jn 6,1-13). Vásárolni, felhalmozni, fogyasztani nem kerül. Fel kell emelnünk a tekintetünket, és a "fenti dolgokra" (Kol 3:2) kell összpontosítanunk, hogy megértsük, mindennek csak akkor van értelme, ha az Istenhez és a felebarátunkhoz vezet minket szeretetben - hogy a szeretet, a kedvesség, az alázat, a szelídség, a nagylelkuség (Kol 3:12), a megbocsátás (vö. 13. v.), békesség (vö. Jn. 14,27) - ahogyan Krisztusban is megvoltak (vö. Fil. 2,5). Ennek fényében egyre jobban és jobban megértjük, mit jelent az, hogy "a remény [....] nem csalódik, mert Isten szeretete kiáradt szívünkbe a Szentlélek által, akit kaptunk" (vö. Róm 5,5).

Kedves fiatalok, a mi reménységünk Jézusban van. O az, aki, ahogy II. Szent János Pál mondta, "felébreszti bennetek a vágyat, hogy valami nagyot alkossatok az életetekbol [...], hogy javítsátok magatokat és a társadalmat, hogy emberivé és testvériessé tegyétek" (XV. Ifjúsági Világnap, imavirrasztás, 2000. augusztus 19.).

Kapaszkodjunk belé, maradjunk az o barátságában - mindig -, és ápoljuk azt imádsággal, imádsággal, eucharisztikus áldozással, gyakori gyónással és központosító szeretetettel - ahogyan azt Boldog Piergiorgio Frassati és Carlo Acutis, akiket hamarosan szentté avatnak, tanították.

">"Vágyj nagy dolgokra - a szentségre - bárhol is vagy. Ne elégedj meg a kevéssel."

És akkor látni fogod, hogy az evangélium fénye növekszik benned és körülötted. Máriára, a reménység Szuzanyjára bízlak benneteket. Az o segítségével - amikor az elkövetkezo napokban visszatérnek országaikba, a világ minden szegletébe - járjanak továbbra is örömmel az Úr nyomdokain, és lelkesítsenek mindenkit, akivel találkoznak, lelkesedésükkel és hitük tanúságtételével. Boldog utat!