Pápez: Pápápez: Itt az ideje betiltani a háborút, kitörölni a történelemből, mielőtt az törölne ki minket

Kiemelte a háború értelmetlenségét, mert az a jövot rombolja, és "mindenki számára mészárlást" jelentett: "Értse meg az emberiséget, hogy eljött az ido a háború betiltására, hogy kitöröljük az emberiség történelmébol, mielott az kitörli az embert a történelembol". A buzdítás szavait teljes terjedelmében közöljük."

A Szentatya az Úr angyalának déli imája során a tékozló fiú visszatérésérol szóló jézusi példabeszédre vonatkozó bibliai elmélkedésében Isten atyai szívére összpontosított, aki mindig kész megbocsátani, aki nagy örömét leli minden bunös visszatérésében, és aki szüntelenül befogadja ot a házába. A pápa különösen emlékeztetett arra a veszélyre, hogy belecsúszunk a példázatban szereplo idosebb testvér magatartásába, akibol hiányzik a szeretet, és megtagadja testvérétol a megbocsátás jogát."

Az Angelus-ima és az áldás megadása után Ferenc pápa az aktuális eseményekre reagált. Az Ukrana elleni orosz agresszió 32. napján ismét teljes nyomatékkal a háború befejezésére szólított fel, és az egész térrel együtt imádkozott ezért. Eljött az ido, amikor a háborút teljesen be kell tiltani, hangsúlyozta a pápa: "Az önpusztítás veszélyével szemben az emberiség értse meg, hogy eljött az ido a háború betiltására, hogy kitöröljük azt az emberiség történelmébol, mielott az kitörli az embert a történelembol."

Ferenc pápa felhívása a háború ellen

, "Kedves testvéreim, kedves testvéreim! Több mint egy hónap telt el az ukrajnai invázió kezdete óta, ennek a kegyetlen és értelmetlen háborúnak a kezdete óta, amely, mint minden háború, vereséget jelent mindenki, mindannyiunk számára. El kell utasítani a háborút, a halál helyét, ahol apák és anyák temetik el gyermekeiket, ahol a férfiak megölik testvéreiket anélkül, hogy látnák oket, ahol a hatalmasok döntenek és a szegények meghalnak. A háború nemcsak a társadalom jelenét, hanem a jövojét is tönkreteszi. Úgy vélem, hogy az Ukrajna ellen folytatott agresszió miatt rengeteg embert evakuáltak az országból. Az is fontos, hogy a jövot elpusztult, és a dráma traumája a legfiatalabbaknak és a legártatlanabbaknak is visszatükröződött. Ez a háború bestiális, barbár és szentségtörő bunténye!

A háború nem lehet valami elkerülhetetlen: nem szabad hozzászoknunk a háborúhoz! Ellenkezoleg, a mai felháborodást a holnap elkötelezettségévé kell változtatnunk. Mert ha úgy jövünk ki ebbol, mint eddig, akkor valamilyen módon mindannyian bunösök leszünk. Szeretném emlékeztetni Önöket, hogy ahhoz, hogy együtt tudjunk dolgozni, együtt kell dolgoznunk, együtt kell dolgoznunk, együtt kell dolgoznunk, együtt kell dolgoznunk, együtt kell dolgoznunk, együtt kell dolgoznunk, együtt kell dolgoznunk, hogy együtt tudjunk dolgozni."

Imádkozom minden politika vezetoért, hogy gondolkodjon el ezen és álljon ki az ügy mellett! És hogy a feldúlt Ukrajnára nézve megértsék, hogy minden egyes háborús nappal mindenki számára rosszabb lesz a helyzet. Ezért újra felszólítom: elég, elég, állj, csendüljenek el a fegyverek, legyenek komoly tárgyalások a békéért! Imádkozzunk továbbra is fáradhatatlanul a Béke Királynojéhez, akinek nagy és intenzív részvétellel szenteltük az emberiséget, különösen Oroszországot és Ukrajnát, amiért mindannyiuknak köszönetet mondok. Üdvözlégy Mária..."

Két év telt el a világjárvány végéért mondott ima óta

A jelenlévokkel való közös imádkozás után a Szentatya továbbment, hogy üdvözölje a különbözo csoportokat, különösen az Olaszországból, Spanyolországból és Mexikóból érkezetteket. Köszöntötte a római maraton résztvevoit is, akik délelott a város utcáin zajló futóversenyen vettek részt. "Üdvözlet a Római Maraton résztvevoinek! Idén az Athletica Vaticana (klub) kezdeményezésére sok sportoló vett részt a város rászoruló lakosai iránti szolidaritási kezdeményezésekben. Gratulálok!"

Végül Ferenc pápa felidézte a két évvel ezelotti eseményt, amikor a járvány elso hulláma idején az egész egyházzal együtt imádkozott az emberiség megmentéséért. Ez 2020. március 27-én volt, amikor az esotol átázott, üres Szent Péter téren imádkozott. Az eseményt, amelyet az egész világ lélegzetvisszafojtva figyelt, és amely ezért a latin 'Statio Orbis' nevet kapta, a Szentatya párhuzamba állította a mostani, Ukrajna békéjéért mondott imával: "Két évvel ezelott, ugyanezen a téren imádkoztunk a világjárvány végéért. Ma az ukrajnai háború végéért tettük ezt. Amikor elhagyják a teret, ajándékba kapnak egy könyvet, amelyet a Vatican Covid-19 Bizottsága adott ki a Kommunikációs Dikasztériummal közösen, mint felhívást, hogy a nehéz pillanatokban félelem nélkül, mindig az Úrba vetett hittel imádkozzanak."

Beszéd az Angelus elott

: "Kedves testvéreim, szép vasárnapot kívánok! E vasárnap evangéliuma a tékozló fiú úgynevezett példázatát mondja el (vö. Lk 15,11-32). Elvezet bennünket Isten szívéhez, aki mindig könyörületesen és gyengéden bocsát meg, mindig. Isten mindig megbocsát; mi vagyunk azok, akik belefáradunk a bocsánatkérésbe, de o mindig megbocsát. Elmondja nekünk, hogy Isten olyan Atya, aki nemcsak befogadja, hanem örül és ünnepli is a fiát, aki hazatért, miután minden vagyonát elherdálta. Ez a fiú mi vagyunk, és meghat, ha arra gondolunk, hogy az Atya mindig szeret minket és vár ránk."

Ez a példabeszédben van egy idosebb fiú, aki válságban van ez elott az Atya elott. És ez minket is válságba sodorhat. Valójában ez az idosebb fiú is bennünk van, és legalábbis részben hajlamosak vagyunk egyetérteni vele: o mindig megtette a kötelességét, nem hagyta el az otthonát, és ezért felháborodik, amikor látja, hogy az Atya újra befogadja a rosszul viselkedo testvérét. Tiltakozik, és azt mondja: "Sok éven át szolgáltalak téged, és soha egyetlen parancsodat sem szegtem meg". De 'ezért a te fiadért' még dicsoíted is! (vv. 29-30). Ez az idosebbik fiú felháborodása."

Ezekbol a szavakból következik ennek az idosebbik fiúnak a problémája. Az Atyával kapcsolatban mindent a parancsok tiszta betartására, a kötelességtudatra alapoz. A példázatban az idosebb fiú nem szólítja apját 'testvéremnek', hanem azt mondja 'a te fiadnak', mintha azt mondaná: o nem a testvérem. És a végén azzal fenyegetozik, hogy o maga nem megy be a házba. Valójában, mondja a szöveg, 'nem akart belépni' (28. v.). Mert a másik ott volt."

Amikor az Atya ezt látja, kimegy, hogy könyörögjön neki: "Fiam, te mindig velem vagy, és minden, ami az enyém, a tiéd" (v. 31). Megpróbálja elmagyarázni neki, hogy minden egyes gyermeke létfontosságú számára. A szülok ezt jól tudják, mert nagyon közel állnak Isten érzéséhez. Gyönyöru, amit egy apa mond egy regényben: "Amikor apa lettem, megértettem Istent" (H. de Balzac, Goriot atya, Milánó 2004, 112. o.). A példázatnak ezen a pontján az apa megnyitja szívét legidosebb fia elott, és kifejezi neki két szükségletét, amelyek nem parancsok, hanem a szív szükségletei: ,,Örülnöd kellett volna és örülnöd, mert ez a te testvéred meghalt és újjászületett" (32. v.). Nézzük meg, hogy bennünk is megvan-e a szívünkben az Atya e két szükséglete: ünnepelni és örülni.

Örülni azt jelenti, hogy megmutatjuk közelségünket azokhoz, akik bunbánatot tartanak vagy úton vannak, akik válságban vannak vagy távol vannak. Miért kellene ezt tennünk? Mert segít legyozni a félelmet és a csüggedést, amit a saját buneinkre való emlékezés okozhat. Ha harmatos a fejed, nem tudod megúszni, ha nem tudod megúszni, akkor sem, ha nem tudod megúszni, akkor sem tudod megúszni, ha nem tudod megúszni, akkor sem tudod megúszni. Ezért az Atya szerint olyan meleg fogadtatásban kell részesíteni, amely bátorítja ot a folytatásra. "De Atyám, o már annyit tett!": szívélyes fogadtatás. És mi a helyzet velünk? Keressük-e azokat, akik távol vannak, akarunk-e velük együtt ünnepelni? Mennyi jót tehet egy nyitott szív, egy oszinte meghallgatás, egyátlátszó mosoly; hogy az emberek ünnepeljenek, ne érezzék magukat kényelmetlenül! Egy apa mondhatná: "Jól van fiam, menj haza, menj vissza dolgozni, menj a szobádba, nyugodj meg és menj dolgozni! És ez lenne a jó megbocsátás. De nem! Én még erre sem leszek képes! És az apa ünnepel, mert örül a fia visszatérésének."

És akkor az apa szerint örülni kell. Akinek Istenre hangolt szíve van, az örül, amikor látja, hogy az ember megbánta bunbánatát, bármilyen súlyosak is voltak a hibái. Nem akarok látni egy hibak felett, nem akarok látni egy rosszra, nem akarok látni egy jónak, mert egy másik jója az enyém is! Tudunk-e így tekinteni másokra? Hadd mondjak el egy történetet, igaz, hogy kitalált, de egy apa szívét mutatja be. Háromszáz évvel ezelott volt egy musical a tékozló fiúról az egész történettel. És a végén, amikor a fiú úgy dönt, hogy visszatér az apjához, beszél egy barátjával, és azt mondja: "Tudod, attól félek, hogy az apám elutasít, hogy nem bocsát meg nekem". És a barát azt tanácsolja neki: "Küldj egy levelet apádnak, és mondd meg neki: "Apám, sajnálom, haza akarok menni, de nem biztos, hogy boldog leszel. Ha be akarsz fogadni, tegyél egy fehér zsebkendot az ablakba". Aztán elindult az útjára. Ahogy közeledett hazafelé, ahol az út az utolsó kanyarhoz ért, meglátta maga elott az otthonát. Ennyi az egész? Nem egy zsebkendot: a ház tele volt fehér zsebkendovel, az ablakok, minden! Így fogad minket az Atya, telve, örömmel. Ilyen az Atya! Tudunk-e örülni másoknak? A Szuzanya tanítson meg minket arra, hogy fogadjuk be Isten irgalmát, hogy az legyen az a fény, amelyben a felebarátunkra nézünk."