Jan Palárik halálának 150. évfordulójára emlékezve

Palárik Ján paraszt-tanító családból származott, elemi iskolába szülohelyén járt (1828-1832), gimnáziumba Zilinában (1832-1836), Kecskeméten (1836-1839), theológiai tanulmányait Esztergomban kezdte (1839), mint papnövendék a pozsonyi Szent Imrich (Emericanum) szemináriumban (1839-1840), majd Nagyszombatban fejezte be (1840-1847). Pappá szentelték 1847-ben. Káplán volt Stary Tekovban (1847-1850) és Stiavnické Banyban (1850-1851).

A Religió címu szoviniszta folyóirat vádaskodása után az esztergomi konzisztórium 1851 januárjában három hét elzárásra ítélte; hamis önkritikai nyilatkozatot tett a nyilvánosság elott, amelynek célja az volt, hogy lejárassa, és ez okozta hosszabb börtönbüntetését. Káplánként áthelyezték Besztercebányára (1851), majd onnan ismét Budapestre (1851-1862). Majcichovban volt plébános (1862-1870).

Nemzeti és kulturális munkásságát a trnavai szemináriumban kezdte fejleszteni, ahol Jozef Viktorinnal, Martin Hattal és gróf R. Nari, megalapította a nemzeti gondolkodású szeminaristák körét. Polgárjogi buzgalma miatt tanulmányai alatt általánosözték, 1848-1849-ben rendori felügyelet alatt állt. A Ludovít Stúr által vezetett szlovák nemzeti mozgalom koncepcióját támogatta. Együttmuködött Andrej Radlinskýval, aki segített neki a Cyrill és Method folyóirat engedélyének megszerzésében. A folyóirat középpontba állítása felháborította az akkoriban madarászó egyházi hatóságokat. Fel kellett volna függeszteni. Egy hónap börtönbüntetésre, majd egy ferences kolostorba való internálásra ítélték.

A büntetése letöltése után súlyos betegsége miatt a leghosszabb ideig hallgatott is. Némasága és süketsége éveinek kezdetén a Stúr-féle helyesírás mellett szállt síkra, és részt vett a Dobrá Vodában található Jan Hollý-emlékmu megépítésében és leleplezésében. A szlovák írásbeliség védelmében polemikus cikkeket adott ki Az igazság visszhangja a szlovák írásbeliség védelmében (1852) címmel, és szerkesztette a Katolícke noviny (1852-1856) címu folyóiratot.

A nemzeti mozgalomban és az irodalmi életben a bachi abszolutizmus bukása után kezdett eroteljesebben érvényesülni; a magyarországi nemzetek föderális kapcsolatának új koncepcióját javasolta a magyarországi magyarsággal való belso megegyezés kísérletével, ami a Stúr-nemzedék híveinek ellenállásába és támadásaiba ütközött. Társszerkesztoje volt a Concordia (1858) és a Lipa I-III (1860-1864) címu almanachoknak. Részt vett a mártoni Memorandum-gyulésen, annak programjával egyetértett, kivéve az önálló szlovák Okolya követelését, mivel a birodalom föderális berendezkedését támogatta.

Részt vett a Pestbudai Vedomosti megalapításában (1861), sikertelenül indult a magyar országgyulésen, társalapítója és cenzora lett a Szlovák Mátrixnak (1863), támogatta a besztercebányai gimnáziumot, késobb megalapította a gimnáziumot Klástor pod Znievomban (1869), hozzájárult a Minerva Könyvnyomda és Könyvkiadó Egyesület megalapításához (1870), társalapítója volt egy új politikai pártnak, az ún.

Amikor az Új Iskola hívei a magyar politika felé hajoltak, abbahagyta részvételét és pártolását. E szervezoi és politikai-társadalmi tevékenységét a közéletben és a nemzeti mozgalomban szerkesztoi tevékenységét követte, különösen a Cyrill és Metód folyóiratban. M. Chlebák és J. Holcek munkatársaival együtt szorgalmazta az egyházi élet és a katolikus oktatás demokratizálását, a vagyonmegosztást és a szlovák érsekség létrehozását, valamint a püspökválasztást. A Katolíckych noviny szerkesztojeként enyhébb hangnemben vezette a lapot, a Priatel skoly a literatury címu folyóiratban (1859-1861) alkotmányjogi alapú cikksorozatot jelentetett meg, politikailag a liberálisok felé orientálódott, és bírálta a bécsi centralizmust. A Sokol I-ben (1862) egy új szláv kölcsönösség koncepcióját kezdte közzétenni, de Pauliny-Tóth Vilmos leállította. Az egész elmélkedés A szláv kölcsönösségrol címmel a Lipa II-ben (1864) jelent meg, az elmélkedés a szlávság nem-centralista, föderalista, demokratikus reformjára tett javaslat volt, a cári Oroszország uralkodó pozíciójának elutasításával, amelyet Jan Kollár szorgalmazott.

Ellene volt egy nagy pánszláv birodalom létrehozásának, de amellett, hogy minden egyes törzsnek legyen saját kormánya. A Slovenske novinyben (1868) továbbra is a magyar nemzetek egységét szorgalmazza, és cikkeket közölt Stúr Narodni novinyjában és Hurban Slovenske pohlady (Szlovák nézetek) címu lapjában is. Egyesíto törekvései és a nem-szlávokkal való együttmuködésre való törekvése konfliktusba került velük.

Még a teológiai tanulmányok alatt kezdett el irodalmi tevékenységet folytatni, verseket és prózát írt, de drámaíróként csak idos korában érvényesült. Budapesti tartózkodása alatt a francia, német és orosz dráma tanulmányozásának szentelte magát, elméletileg is tanult, amit A drámai nemzeti irodalom jelentosége a Sokolban (1860) címu dolgozatában és a Szlovák Mátrix drámai eloadásainak megítélésében fejezett ki. Három vígjátékot és egy tragédiát írt. Az Inkognito címu vidám színdarabot, amelynek eredeti címe A szlovák feketerigó, 1857 nyarán írta, és a Concordia címu folyóiratban jelent meg (1858); egy évvel késobb mutatták be a Nemecka Lupcában. A darab nemcsak témáját, hanem gondolatébreszto és kritikai jellegét is a kiútkeresés új pozíciójába helyezte át. A kor más vígjátékaihoz hasonlóan személyes névmásokra épített, de ezen a cselekményen belül a drámaíró gyengült az új, változó társadalmi viszonyok bajaihoz. Ezek még hangsúlyosabban jelentkeztek A bádogos (Lipa l, 1860) címu darabban, amellyel a zágrábi Nemzeti Színház nyitotta meg kapuit (1863). A darab liberális megközelítése miatt tiltakozást váltott ki a Sztúrovok részérol, különösen J. M. Hurban. A legsikeresebb a Megbékélés vagy Dobrodruzstvo pri obzinkoch (Linden II, 1862) címu darab volt. A Dimitrij Samozvanec címu történelmi drámát halála után adták ki J. Palárik Sobraných spisy címu muvében (1870-1871). Következetesen foglalkozott az oktatással és a pedagógiai irodalommal is: kiadta a Spisy pre mládez (1855-1856) címu muvét, valamint a katolikus iskolák számára tananyagokat és zitanki-t (1862-1863) állított össze. Ján Palárik lelki életével és munkásságával foglalkozott az Ökumenizmus és pánszlávizmus (1993) és a Ján Palárik lelki gyakorlatai 1851. január 12-tol február 1-ig Esztergomban (1990).

Palárik életét és munkásságát két emlékszoba is bemutatja Rakován és Majcichovban, ahol 1870-ben meghalt.