Frantisek papa a náciknak: Jézus barátságánál nincs nagyobb jutalom.

A 9.30 órai olajszentelési szentmise alkalmat adott a Szentatya számára, hogy hosszú ido után találkozzon a Római Egyházmegye lovagjainak teljes kongregációjával számos más, a Vatikánban és az Örök Városban tevékenykedo lovag részvételével.

Homíliájában arra biztatta a lovagokat, hogy fogadják el "az Úr hívását, hogy huek legyünk hozzá, huek legyünk szövetségéhez, szeressük egymást, bocsássunk meg egymásnak. Ezek a meghívások nemcsak önmagunknak szólnak, hanem azért, hogy tiszta lelkiismerettel szolgálhassuk Isten szent és huséges népét. A nép megérdemli és szüksége van erre'. Az Úr a maga módján fizeti ki a térdeplok bérét: "Jó fizeto, bár vannak sajátosságai, például az, hogy eloször az utolsókat fizeti ki, aztán az elsoket, de ez az o stílusa" - emlékeztetett. Mibol áll az Úrnak ez a jutalma? Pápa így fejezte ki: Ez az o szeretetében és buneink feltétel nélküli megbocsátásában áll, a kereszten kiontott vére árán. ... Nincs nagyobb jutalom, mint Jézus barátsága, ezt ne felejtsük el. Nincs nagyobb béke, mint az O megbocsátása, és ezt mindannyian tudjuk. Nincs nagyobb ár, mint az o drága vére, amelyet nem szabad hagynunk, hogy méltatlan viselkedéssel beszennyezzük."

A Szentatya ezután felhívta a kneszetiek figyelmét arra a szabályra, amely megtartja oket ezen az úton: "Jézusra való tekintetünk megtartása az a kegyelem, amelyet kneszetként ápolnunk kell" - hangsúlyozta a Szentatya a kneszetieknek, emlékeztetve oket arra a veszélyre, hogy Istennel helyettesítjük magunkat. Kifejtette, hogy ez valójában a bálványimádás megnyilvánulása, amikor "rejtett bálványok" helyettesítik az emberben "az isteni Személyek, az Atya, a Fiú és a Lélek jelenlétét, akik bennünk lakoznak". Ferenc pápa ennek a rejtett bálványimádásnak három formája ellen figyelmeztetett. Eloször is felhívta a figyelmet a "lelki világiasságra", amelyet "válság nélküli diadalmaskodásnak" nevezett. A második a "számok bálványa", azaz a "kitüntetések pragmatizmusának" és a "statisztikák szeretetetének" veszélye. A harmadik bálvány a "funkcionalizmus", amikor "életünk kis és nagy dolgaiban félretesszük az Atya imádatát, és programjaink oszinteségében találunk elégtételt". A veszélyek felsorolása után a pápa felidézte a kiindulópontot: "Kedves testvérek, Jézus az egyetlen út, hogy ne tévedjünk abban a tudatban, amit érzünk, amire szívünk vezet minket... O az egyetlen módja annak, hogy jól megkülönböztessük, azáltal, hogy minden nap szembesülünk vele, mintha ma is ott ülne plébániatemplomunkban..."

Végezetül a Szentatya azt tanácsolta mindenkinek, hogy forduljon Szent Józsefhez, mint "a legtisztább, rejtett bálványok nélküli atyához", aki közbenjárásával segít megszabadulni "minden birtoklási vágytól, mert ez a birtoklási vágy az a termékeny talaj, amelyen a bálványok növekednek". A mai közös ünneplésrol a Szent Péter-bazilikában a papok a pápától ajándékba kapták a Tanúk, nem funkáriusok: Lovagság a változó korszak közepette címu könyvet. A szerzoje François-Xavier Bustillo francia püspök.

A Szentatya köszöntoje az Oltáriszentség szentmiséjén

A nagyhét csütörtökjén, 14. 2022. április

Ézsaiás próféta általunk megizzasztott intelmében az Úr egy reménységgel teli ígéretet tesz, amely minket is közvetlenül érint: ``Az Úr szolgáinak fognak titeket nevezni, Istenünk szolgáinak fognak titeket hívni. Igazságot adok nekik, és szövetséget kötök velük' (61:6, 8). Lovagoknak lenni, kedves testvérek, kegyelem, nagyon nagy kegyelem, amely elsosorban nem nekünk szól, hanem a népnek [1] és nekünk, a népnek a nagy ajándék, hogy az Úr a nyája közül kiválaszt néhányat, hogy kizárólagos módon, mint atyák és pásztorok gondoskodjanak a juhairól. És az Úr maga fizeti ki a huszárvágást: ,,Megadom nekik az igazságos jutalmukat" (Ézs 61,8), mondja. És o, tudjuk, jó fizeto, bár vannak sajátosságai, például az, hogy elobb az utolsókat fizeti ki, aztán az elsoket, de ez az o stílusa."

A Jelenések könyvébol olvasott felolvasásból megtudhatjuk, mi az Úr jutalma. Ez az o szeretete és buneink feltétel nélküli megbocsátása a kereszten kiontott vére árán. "O, aki szeret minket, és vérével megszabadított buneinktol, és királysággá tett minket, Isten és az o Atyja királyaivá" (1,5-6). Nincs nagyobb jutalom, mint Jézus barátsága, ezt ne felejtsük el. Nincs nagyobb béke az O bocsánatánál, ezt mindannyian tudjuk. Nincs nagyobb ár, mint az o drága vére, amelyet nem szabad hagynunk, hogy méltatlan magatartással bemocskoljuk."

Amint szívünkben érezzük, kedves paptestvérek, ezek az Úr meghívásai, hogy huségesek legyünk hozzá, huségesek legyünk szövetségéhez, hogy szeressenek, hogy megbocsássanak. Ezek a meghívások nemcsak magunknak szólnak, hanem azért, hogy így tiszta lelkiismerettel szolgálhassuk Isten szent és huséges népét. A nép megérdemli és szüksége van erre. Lukács evangéliuma elmondja, hogy miután Jézus felolvasta népe elott Ézsaiás próféta egy szakaszát, és leült, "minden ember szeme rá szegezodött" (4,20). A Jelenések könyve ma is szól a Jézusra szegezodött tekintetekrol, a megfeszített és feltámadt Úr ellenállhatatlan vonzásáról, amely imádatra és megismerésre vezet: "Eljön felhokkel, és minden szem meglátja ot, még azok is, akik ot átszúrták, és a föld minden törzse gyászolni fogja ot. Így van ez. Ámen" (1,7). A végso kegyelem, amikor a feltámadt Úr visszatér, az azonnali megismerés lesz - látni fogjuk ot átszúrva, és tudni fogjuk, hogy ki o, és kik vagyunk mi, bunösök; semmi több."

"Rögzítsétek szemeteket Jézusra" - ez az a kegyelem, amelyet papként ápolnunk kell. Rögzítsétek szemeteket Jézusra. A nap végén jó az Urat simogatni, és O simogassa meg a mi szívünket is, és a velünk találkozó emberek szívét is. Nem arról van szó, hogy buneinkkel istentiszteletet végzünk, nem, hanem szeretetteljes szemlélodésrol, amelyben Jézus tekintetével simogatjuk a napot, és így látjuk meg a nap kegyelmeit, ajándékait és mindazt, amit O tett értünk, hogy hálát adjunk érte. És megmutatjuk neki a kísértéseinket is, hogy felismerjük és elutasítsuk oket. Amint látjuk, arról van szó, hogy megértsük, mi tetszik az Úrnak, és mit akar tolunk itt és most, a jelen életünkben.

És talán, ha az O jósággal teli tekintetére támaszkodunk, akkor lesz egy célzás az O részérol, hogy megmutassuk neki a félelmeinket. Azokat a kis fenevadakat, amelyeket Ráchelhez hasonlóan mi is elrejtettünk a köpenyünk redoi alá (vö. 1Móz 31,34-35). Ha megengedjük az Úrnak, hogy ránézzen rejtett kis félelmeinkre - mindannyiunknak vannak, mindannyiunknak! -, és ha hagyjuk, hogy az Úr ránézzen ezekre a rejtett kis félelmekre, az erossé tesz bennünket velük szemben, és megfosztja oket erejüktol.

Az Úr tekintete megmutatja nekünk, hogy valójában magunkat dicsoítjuk bennük, [2], mert ott, abban a térben, amelyben élünk, mintha kizárólagosság lenne, az ördög behatol, és egy nagyon gonosz elemet ad hozzá: Nemcsak arra késztet bennünket, hogy "hízelegjünk" magunknak azzal, hogy egy bizonyos bálvány gyeplojét meglazítjuk, vagy egy másikat ápolunk, hanem arra is rávesz bennünket, hogy helyettesítsük ezekkel, ezekkel a rejtett bálványokkal az isteni Személyek jelenlétét, az Atya, a Fiú és a Lélek jelenlétét , akik bennünk lakoznak. Ez valóban megtörténik. Annak ellenére, hogy valaki azt mondja magának, hogy tökéletesen meg tudja különböztetni, hogy mi a bálvány és ki az Isten, a gyakorlatban elveszítjük a Szentháromság terét, és átadjuk az ördögnek, egyfajta közvetett imádatban: olyanban, amelyben az ember elrejti, de folyamatosan hallgatja a beszédét és fogyasztja a termékeit, hogy végül még egy sarok sem marad Istennek. Mivel ilyen, lassan halad elore."

És aztán máskor már beszéltem a "muvelt" démonokról, azokról, akikrol Jézus azt mondja, hogy rosszabbak, mint az, akit kiuzött. Ok "udvariasak", csöngetnek az ajtón, belépnek, és lépésrol lépésre átveszik az egész házat. Vigyáznunk kell, ezek a mi isteneink. Szeretnék rámutatni, hogy a bálványokban van valami - a bizonyos elem - a személyesbol. Ha nem leplezzük le oket, ha nem engedjük, hogy Jézus megmutassa nekünk, hogy tévesen magunkat keressük bennük, és teret engedünk a Gonosznak, hogy behatoljon. Tudomásul kell vennünk, hogy az ördög azt követeli, hogy teljesítsük az akaratát és szolgáljuk ot, de nem mindig azt követeli, hogy folyamatosan szolgáljuk és istenítsük ot. Nem, o okos, o egy nagyszeru diplomata. Elég neki, ha idorol idore elfogadja a hódolatot, hogy megmutassa, hogy o az igazi urunk, sot, még Istennek is érzi magát az életünkben és a szívünkben. Mindezek után az olajok megszentelésének szentmiséjén szeretném megosztani veletek a rejtett bálványimádás három terét, amelyekben a Gonosz a bálványait arra használja, hogy gyengítse pásztori hivatásunkat, és fokozatosan elválasszon minket Jézus jótékony és szereto jelenlététol, a Lélektol és az Atyától.

A rejtett bálványimádásnak ott nyílik meg az elso tere, ahol a szellemi világiasság ,,az élet kínálata, ez egy kultúra, a pillanat kultúrája, a látszat kultúrája, a make-up kultúrája". [3] Kritériuma a diadalmaskodás, a válság nélküli diadalmaskodás. És Jézus azért imádkozik, hogy az Atya megvédjen minket ettol a világiasság kultúrájától. Ez a válság nélküli dicsoségre való törekvés szembemegy az Úr személyével, szembemegy azzal a Jézussal, aki a megtestesülésben megalázza magát, és aki - az ellentmondás jeleként - az egyetlen orvosság minden bálvány ellen. Szegénynek lenni egy szegény Krisztussal, és ,,mert Krisztus a szegénységet választotta", ez a Szeretetet logikája, és semmi más. A mai evangéliumi szakaszban azt látjuk, hogy az Úr eljön az o szerény kápolnájába, az o kis falujában, ahová egész életében járt, hogy ugyanazt a bejelentést tegye, amit majd a történelem végén tesz, amikor eljön dicsoségében, angyaloktól körülvéve. És nekünk, a mi tekintetünknek Krisztusra kell szegezodnie, itt és most, Jézus történetében velem, ahogyan akkor is köd van. A saját dicsoségünk keresésének világiassága megfoszt minket az alázatos és alázatos Jézus jelenlététol, az Úré, aki közel van mindenkihez, a Krisztusé, aki könyörületes minden szenvedovel, akit mi, emberek imádunk, aki tudja, kik az o igazi barátai. A világi gnóm nem más, mint egy klerikalizált pogány. A világi knaz nem más, mint egy klerikalizált pogány."

A rejtett bálványimádás egy másik területe ott gyökerezik, ahol a elso helyen a számok pragmatizmusa áll. Akiknek ez a rejtett bálványuk van, azokat a statisztikák iránti szeretetükrol lehet felismerni, azokat, akik képesek egy vitában minden személyes krta eltörölni, és a többségnek adnak elsobbséget, amely végül a megkülönböztetés kritériumává válik. Ezért vagyok én olyan boldog. Nem hiszem, hogy ez az egyetlen alkalom, amikor a Krisztus Egyházában kritériumot alkalmazták. Az embereket nem lehet "megméretni", és Isten nem "mértékkel" adja a Lelket (vö. Jn 3,34). A számok iránti rajongásunkban valójában kiéheztetjük magunkat, és kivágjuk magunkat a kontroll alól, amelyet ez a logika biztosít, amely nem az árkokkal foglalkozik, és nem a szeretet logikája, hanem a számokat szereti. Meztelen árnyék megy, hogy tudják, hogyan kell visszavonulni, hogy minden teret Istennek hagyjanak. Ez az elvonulás, ez az önmagunkról való megfeledkezés és az, hogy megpróbáljuk, hogy mindenki más elfelejtse, a Lélek jellemzoje, akinek nincs saját képe - a Szentléleknek nincs képe (imidz), egyszeruen azért nincs képe, mert o teljesen a Szeretet, aki a Fiú képét ragyogtatja fel, és benne az Atya képét. A Személyének helyettesítése, amely még nem gyönyörködik abban, hogy megmutassa magát - mert nincs képe -, erre törekszik a számok bálványa, amely mindent arra késztet, hogy 'megmutassa magát', még ha csak elvont és fogalmi módon is, megtestesülés nélkül.

A rejtett bálványimádás harmadik, az elozovel rokon területe az, amely a funkcionalizmussal nyílik meg, egy olyan csábító szférával, amelyben sokan "jobban lelkesednek az útitervért, mint az útért. A funkcionalista mentalitás nem turi a misztikumot; célja a hatékonyság. Fokozatosan ez a bálvány felváltja az Atya jelenlétét bennünk. Közben a bálvány a Fiú szarvas, a Szentlélek szarvas, és most az Atya szarvas. A mi Atyánk a Teremto, de nem csak mint valaki, aki "muködteti" a dolgokat, hanem mint valaki, aki az Atyához hasonlóan, gyengédséggel "teremt", és gondoskodik teremtményeirol, és úgy cselekszik, hogy az ember szabadabb legyen. A funkcionalista nem tud örülni azoknak a kegyelmeknek, amelyeket a Lélek áraszt ki népére, és amelyekbol "meg tudna élni", akár mint egy munkás, aki megkeresi a bérét. Egy funkcionalistának nincs más választása, mint hogy mágikus üzenetet adjon, és én nem adom fel. A funkcionalizmusban félretesszük az Atya imádatát életünk kis és nagy dolgaiban, és elégedettséget találunk programjaink oszinteségében. Ahogyan Dávid is tette, amikor a Sátán megkísértette, úgy döntött, hogy a nép érzését teszi (vö. 1Kron 21,1). Az utóbbiak az útvonalba, az út tervébe szerelmesek, nem pedig a gyaloglásba.

A burkolt bálványimádás e két utóbbi terében (a számok pragmatizmusa és a funkcionalizmus) a reményt, amely az Istennel való találkozás tere, a tapasztalati megerosítéssel helyettesítjük. Ez a pásztor hiúságának magatartása, egy olyan magatartás, amely szétzilálja népének Istennel való egységét, és egy új, számokon és programokon alapuló bálványt formál: az "én hatalmam, a mi hatalmunk" bálványa, [4] a mi programunk, a mi számaink, a mi lelkipásztori terveink. Ha elrejtjük ezeket a bálványokat (Ráhel hozzáállásával), és nem leplezzük le oket a mindennapi életben, az beszennyezi a knasztikus szövetségünkhöz való huségünket, és langyossá tesz bennünket az Úrral való személyes kapcsolatunkban. - De mi értelme van ennek a püspöknek, aki ma Jézus helyett bálványokról beszél nekünk, - gondolhatnánk...

Kedves testvérek, Jézus az egyetlen út, hogy ne tévedjünk, ha tudjuk, mit érzünk, mire vezet bennünket a szívünk... O az egyetlen módja annak, hogy jól megkülönböztessük, ha minden nap szembesülünk vele, mintha ma is ott ülne a plébániatemplomunkban, és elmondaná nekünk, hogy mindaz, amit hallottunk, ma valóra vált. Jézus Krisztus, aki az ellentmondás jele - ami nem mindig valami durva vagy kemény dolog, hiszen még az irgalmasság is az ellentmondás jele, és sokkal inkább a szeretetlenség - Jézus Krisztus, ahogy mondom, arra késztet, hogy leleplezodjenek ezek a bálványok, hogy lássuk jelenlétüket, gyökereiket és azt, hogyan muködnek, és így az Úr el tudja oket pusztítani. Errol van szó: teret adni az Úrnak, hogy elpusztítsa rejtett bálványainkat. És emlékeztetni kell rájuk, figyelnünk kell arra, hogy ezeknek a bálványoknak a farka, amelyeket sikerült elrejtenünk szívünk redoiben, ne nojön újra.

És befejezésül arra szeretném kérni Szent Józsefet, a legtisztább, rejtett bálványok nélküli atyát, hogy szabadítson meg minket minden birtoklási vágytól, mert ez a birtoklási vágy az a termékeny talaj, amelyen a bálványok növekednek. És adja meg nekünk azt a kegyelmet is, hogy ne adjuk fel azt a nehéz feladatot, hogy felismerjük ezeket a bálványokat, amelyeket oly gyakran elrejtünk vagy elrejtünk magunk elol. És kérjük Szent Józsefet is, hogy járjon közben értünk, ahol habozunk, hogy jobban tegyük a dolgokat, hogy a Lélek megvilágítsa ítéloképességünket, ahogy megvilágosította az övét, amikor kísértésbe esett, hogy "titokban" (lathra) elhagyja Máriát, hogy szelíd szívvel képesek legyünk alávetni a szeretetnek azt, amit a törvénybol tanultunk. [5]