Ferenc interjúja a szlovák jezsuitákkal. Félünk a szabadságtól

A La Civiltà Cattolica címu folyóiratban jelent meg, amelynek szerkesztoje, Antonio Spadaro részt vett a találkozón. Szlovák fordításban a jezsuiták.sk honlapon olvasható. Mi teljes terjedelmében közöljük.

Antonio Spadaro SJ (© La Civiltà Cattolica és Viera a zivot, 2021)

Bratislava, szeptember 12., vasárnap, 17:30. Ferenc pápa most fejezte be találkozóját az Egyházak Ökumenikus Tanácsának képviseloivel. Ebben a pillanatban a székeket át kell rendezni, és ötvenhárom szlovákiai jezsuita már a teremben foglal helyet. Frantisek belép és köszönti: "Jó estét és üdvözlöm! Köszönöm, hogy eljöttek. Nem is tudtam, hogy ennyi jezsuita van Szlovákiában. Úgy tunik, hogy a 'söpredék' mindenütt jelen van". Mindenki nevet. Frantisek arra biztatja a jelenlévoket, hogy tegyenek fel neki kérdéseket. És ismét megnevetteti oket azzal a megjegyzésével, hogy "nem érzi magát alkalmasnak arra, hogy a jezsuiták elott beszéljen."

A tartományfonök atya rövid üdvözletet intéz a pápához: "Atyám, szívbol köszönöm a meghívást, amely nagyon meglepett minket. Ez bátorítást jelent közösségi életünk és a lelkipásztorkodás számára. Nagyon sok jezsuita van Szlovákiában. Biztosítani akarom, hogy a Társaság szeretne az Önök és az Egyház szükségleteinek rendelkezésére állni."

A pápa válasza: "Köszönöm. Spadaro atya ötlete volt, hogy apostoli útjai során meghívja a jezsuitákat, mert anyagot kap egy cikkhez a "La Civiltà Cattolica" címu folyóiratban, amelyben mindig közli ezeket az interjúkat.". A jezsuita atya a 'La Civiltà Cattolica' goal folyóiratban jelent meg. Így folytatja: "Várom a kérdéseket. Készen állok, mint kapus a kapuban. Lojetek."

Az egyik jezsuita így kezdi: "Hogy van?"

Még mindig a telefonban vagyok. Bár egyesek azt szeretnék, ha már halott lennék. Még azt is tudom, hogy voltak olyan prelátusok találkozói, akik szerint a pápa rosszabbul van, mint ahogyan azt mondták. Konklávét akartak tartani. Türelem! Hála Istennek, jól vagyok. Megoperáltattam magam, bár eleinte nem akartam. Gyakran az ápolók jobban meg tudnak ítélni egy helyzetet, mint az orvosok, mert közvetlen kapcsolatban vannak a betegekkel."

Egy jezsuitát, aki tizenöt évig dolgozott a Vatikáni Rádiónál, megkérdeztek róla, hogy mi legyen a legfontosabb a jezsuiták számára a szlovákiai lelkipásztori munkájukban."

A "közelség" szó mindig eszembe jut. Isten közelsége, mindenekelott, hogy ne hanyagoljuk el az imádságot! Az igazi imát, a szív imáját, amely nem formális, hanem a szívet érinti. Imádság, amely birkózás Istennel, amely ismeri a sivatagot, ahol nincsenek érzelmek. Isten közelsége: o mindig vár ránk. Kísértésbe esünk, hogy azt mondjuk: nem tudok imádkozni, mert el vagyok havazva a munkával. És mégis ott van melletted, vár rád."

Azután a köztetek lévo közelség, a testvéri szeretet, a jezsuiták közötti egyszeru szeretet, amely nagyon befogadó, kedves, de egyszeru is: az emberek közötti szeretet. Nagyon nehezen tudom elképzelni, hogy ti vagy más papok hogyan nem bírják ki egymást. Ez akadályozza, akadályozza a fejlodést. Ilyen problémák a kezdetektol fogva vannak a Társaságban. Emlékezzünk csak arra a türelemre, amit Szent Ignácnak kellett tanúsítania Simon Rodriguezzel szemben. Nehéz közösséget építeni, de az egymáshoz való közelségetek nagyon fontos."

Harmadszor: a püspökhöz való közelség. Igen, vannak püspökök, akik nem szeretnek minket, bizony, ez így van. De egyetlen jezsuita se rágalmazzon meg egy püspököt! Ha valamelyik jezsuita másként gondolkodik, mint a püspök, és van hozzá bátorsága, menjen el a püspökhöz, és mondja el neki, amit gondol. És amikor azt mondom, hogy a püspökhöz, akkor a pápára is gondolok."

Negyedik: közelség Isten népéhez. Dolgozzatok aszerint, amit VI. Pál 1974. december 3-án mondott: Az utak keresztezodésében, az eszmék keresztezodésében ott vannak a jezsuiták. Olvassátok el figyelmesen és elmélkedjetek VI. Pál beszédét a 32. Ez a legszebb dolog, amit a pápa valaha is mondott a jezsuitáknak. Igaz, hogy amikor olyan emberek vagyunk, akik a keresztutakhoz, a határokhoz mennek, akkor lesznek problémáink. De az Isten népéhez való közelség megóv minket attól, hogy ostoba ideológiáknak engedjünk. Ez lehetové teszi számunkra, hogy nyitott szívvel haladjunk elore. Bizonyára néhányan izgatottak lesznek, aztán jönnek a tartományiak, és azt mondják: "Nem, ez nem lehetséges". Még akkor is elore kell mennünk, elérhetonek kell lennünk és engedelmeskednünk kell. Nem ez az első alkalom, hogy a 'keretet' használják. Nem csak az, hogy boldognak kell lenni, hanem az is, hogy boldognak kell lenni, az is, hogy boldognak kell lenni: az is, hogy boldognak kell lenni. De ha kizökkentjük magunkat, ha egy kimérát követünk, elveszítjük a gyökereinket. A gyökereink az egyházban vannak, ami Isten népe."

Azért kérem, hogy legyen teremtményi közelség: közelség Istenhez, közelség egymáshoz, közelség a püspökhöz és a pápához, és közelség Isten népéhez, ami a legfontosabb."

Más jezsuita veszi át a szót, megjegyezve, hogy mintegy húsz jezsuita is jelen van, akiket titokban szenteltek fel, és o is köztük van. Azt mondja, hogy a munkásvilágban való felnövekedés tapasztalatai kiválóak voltak...

Munkával keressük meg a kenyerünket... A kézi és szellemi munka is munka, dolgozni egészséges. Ne egyék az isteni nép, amelyik nem dolgozik...

A jelenlévo jezsuiták egyike megjegyzi: ,,Két évvel fiatalabb vagyok nálad."

A pápa erre azt mondja neki: ,,Nem úgy nézel ki. Te sminket viselsz?" A többiek nevetnek.

A jezsuita így folytatja: "1968-ban menekültként léptem be a Jézus Társaságába. Negyvennyolc évig a svájci tartomány tagja voltam. A legtöbbször nem az a helyzet, hogy nem az a helyzet, hogy nem az a helyzet, hogy nem az a helyzet, hogy nem az a helyzet, hogy nem az a helyzet, hogy nem az a helyzet, hogy nem az a helyzet. Nagyon különbözo egyházakban éltem. Szeretném azonban leszögezni, hogy mindannyian egy csónakban evezünk, akár bizonyosságot, akár múltbant beszélünk. A kommunizmus mindig is a lelkipásztori kreativitásról szólt. Véleményem szerint a kommunizmus általában nem csak formális, hanem formális is, és leginkább formaság. Milyen jövoképünk kellene, hogy legyen az egyházról?

Egy fontos szót mondtál, amely rámutat az egyház fájó helyére ezekben az idokben. Egy kísérlet arra, hogy visszamenjünk. Ez az, amitol az Egyház ma szenved. A visszatérés ideológiájától. Van egy új ideológia, amely az Európai Unióban alakult ki. Van egy új ideológia ideológia formájában. Ez nem egy probléma, amivel foglalkoznak, hanem az Egyház sajátos problémája bizonyos országokban. Félünk az élettol. Megismétlem, amit nemrég az ökumenikus találkozón mondtam: Félünk a szabadságtól. Félünk a szabadságtól egy olyan világban, amelyet a függoségek és a virtualitás korlátoz. Azon a találkozón Dosztojevszkij A nagy invizítor címu muvének példáját hoztam fel: Találkozik Jézussal, és megkérdezi tole: Miért adtad az embernek a szabadságot? Az veszélyes'. Az inkvizítor megérzi Jézusnak, hogy o adta nekünk a szabadságot. Egy kis kenyér is elég lett volna, semmi több. Ezért megyünk ma vissza a múltba. Félünk megcsókolni azoknak az arcát, akik megsimogatják az arcunkat, és megmondják az igazságot. Félünk eloremenni a lelkipásztorkodás újj formáival. Arra gondolok, amit már megtettünk - Spadaro atya ott volt - a családról szóló szinóduson, ahol meg akartuk érteni, hogy a második házasságban élo házaspárokat nem lehet elítélni. Félünk elkísérni a más szexuális irányultságú embereket. Félünk a válság útjára lépni, amelyrol VI. Pál beszélt. Ez a pillanat gonoszsága. A merevségben és a klerikalizmusban keresni az utat, ami két perverzió. Úgy gondolom, hogy ma az Úr arra kéri a Társulatot, hogy legyen szabad, imádkozzon és mérlegeljen. Gyönyöru, ha az evangélium szabadságában haladunk elore. Szabadságban! A visszatérés kísértése is jelen van a közösségeitekben, a tartományotokban és az egész Társaságban. Figyeljetek és legyetek éberek! Nem dicsérem a tapintatlanságot, csak figyelmeztetni akarlak benneteket, hogy a múltba való visszatérés nem a helyes út. Éppen ellenkezoleg, a helyes út az elorehaladás - megkülönböztetésben és engedelmességben."

A jezsuiták egyike azt kérdezi, hogyan jelenik meg Jézus Társasága ma a Szentatyának. Megemlíti a lelkesedés hiányát, a nagyobb bizonyosság keresésének vágyát, ahelyett, hogy hajlandó lenne végigjárni a válság útját, ahogy VI. Pál kérte, mert az nem könnyu.

Nem könnyu. De amikor úgy érezzük, hogy hiányzik a lelkesedés, megkülönbözteto képességre van szükség, hogy megértsük, miért. Beszélni kell errol a testvérekkel. Az ima segít megérteni, ha és amikor hiányzik a lelkesedés. Beszélned kell errol a testvéreiddel, az elöljárókkal. Aztán különbséget kell tenned, és így ellenorizni, hogy ez pusztán a saját kellemetlenséged vagy a közösség kellemetlensége. A lelkigyakorlatok lehetoséget adnak arra, hogy választ találjunk az ilyen kérdésekre. Meggyozodésem, hogy nem ismerjük eléggé a Lelkigyakorlatokat. A jegyzetek és a megkülönböztetési szabályok hihetetlen kincset jelentenek. Jobban kellene ismernünk oket."

A jelenlévok egyike emlékeztette a Szentatyát, hogy gyakran beszéltek ideológiai gyarmatosításról, ami ördögi. Többek között a 'gender' ideológiát említi.

Az ideológiában mindig van valami ördögi, ahogy ön mondja, mert nem tesztesül meg. Most az ideológiák kultúráját éljük, ez így igaz. Csak idő kérdése, hogy mikor kezdjük el látni az új generációt. Például a mostani "gender" ideológia. Véleményem szerint azért, mert elválik az ember konkrét életétol, mintha az ember tetszés szerint, mindentol függetlenül dönthetné el, hogy mikor és mi legyen férfi vagy no. Nekem mindig is problémám volt az ilyen absztrakcióval és függetlenséggel. Ennek semmi köze a homoszexualitás kérdéséhez. Ha van egy homoszexuális párunk, akkor lelkipásztorilag elkísérhetjük oket, és elvezethetjük oket a Krisztussal való találkozáshoz. Ha nincs ideológiai beszélek, vagy akár eszmérol, vagy absztrakcióról beszélek, és ha csak néhány van, akkor nincs szükség konkrét és konkrét életérol és valós helyzetérol."

A jezsuiták egyike megköszöni a pápának a zsidó-keresztény párbeszédrol szóló szavait."

A párbeszéd halad. Feltétlenül meg kell akadályozni, hogy megszakadjon, nehogy a párbeszéd megszakadjon valamilyen félreértés miatt, ahogyan az néha elofordul."

A résztvevok egyike a szlovákiai katolikus egyház belso feszültségeirol mesél a Szentatyának. Egyesek megbízhatatlannak tartják a pápát, mások idealizálják ot. Mi, jezsuiták úgy gondoljuk, hogy még mindig mega-botrányban vagyunk, és még mindig mega-botrányban vagyunk. Megkérdezi: ,,Hogyan kezeled azokat, akik gyanakodva néznek rád?"

Egy példaként említek egy nagy katolikus tévécsatornát, amely szemérmetlenül folyamatosan rágalmazza a pápát. Személy szerint talán megérdemlem ezeket a támadásokat és szúrásokat, mert bunös vagyok. De az Egyház nem érdemli meg ezt. Ez az ördög muve. Néhányuknak ezt már meg is mondtam.

Igen, vannak olyan klerikusok, akik rosszindulatú megjegyzéseket tesznek rólam. Idonként elfogy a türelmem. Különösen, amikor valódi párbeszéd nélkül ítélkeznek. Ott nem tudok semmit sem sem tenni. Elérem a magamét, nem szippant be az eszmei és fantáziaviláguk. Nem akarok odamenni, és inkább prédikálok, prédikálok... Néhányan érzik, hogy nem a szentségrol beszélek. Azt mondják, hogy mindig a szociális kérdésrol beszélek, és hogy kommunista vagyok. Nem igaz azonban, hogy azt szeretném mondani, hogy az egyiptomi apostolok szerepe, a Gaudete et exultate-t.

Most remélem, hogy a régi rítushoz való automatikus hozzáférés megakadályozásáról szóló döntés után visszatérünk XVI. Benedek és János Pál eredeti szándékaihoz. Döntésem a világ püspökeivel folytatott tavalyi konzultációk gyümölcse. Mostantól kezdve mindenkinek, aki a vetus ordo-t kívánja ünnepelni, Rómától kell engedélyt kérnie, ahogyan a konfirmáció esetében is történik. De vannak olyan fiatalemberek, akik egy hónappal a felszentelésük után elmennek a püspökhöz, és engedélyt kérnek a vetus ordo celebrálására. Ez a jelenség azt mutatja, hogy vissza akarnak térni a múltba.

Egy bíboros elmondta nekem, hogy két frissen felszentelt novícius eljött hozzá, és engedélyt kért, hogy latinul tanulhasson, hogy jól tudjon ünnepelni. O, akinek volt humorérzéke, így válaszolt: 'Nos, sok spanyolajkú van az egyházmegyében. Tanuljatok meg spanyolul, hogy prédikálni tudjatok nekik. Ha megtanultál spanyolul, gyere vissza hozzám, és megmondom, hány vietnámi van itt, és megkérlek, hogy tanulj meg vietnámiul. Aztán, ha megtanultál vietnámiul, megengedem, hogy megtanulj latinul." Így hát földhöz vágta oket, a földre tette a lábukat. Nem akarok tovább menni, mert nem találtam kiutat. Azt teszem, amit úgy érzem, hogy tennem kell. Ehhez sok türelem, ima és szeretet kell."

Egy másik jezsuita a menekültektol való félelemrol beszél.

Azt gondolom, hogy be kell fogadni oket, de nem csak ezt: be kell fogadni, meg kell védeni oket, engedni kell, hogy oktassák és integrálják oket. Mind a négy lépés szükséges ahhoz, hogy valóban befogadjuk oket. Minden országnak tudnia kell, hogy képes-e erre. Ha integráció nélkül hagyjuk a bevándorlókat, akkor szegénységbe fognak zuhanni, ami azt jelenti, hogy nem fogadtuk be oket. Szeretném, ha egy kisléptékű jelenségét alaposan meg kell vizsgálni, és meg kell érteni az okát, különösen a geopolitikai okokat. Jó, ha megértjük, mi történik a Földközi-tengeren, és milyen játszmákat játszanak a tengerhez hozzáféro hatalmak, hogy irányítsák és uralják azt. Meg kell érteni az okokat és a következményeket.

Mons. Daton, aki a pápai utazás szervezésével foglalkozik, azért jön, hogy figyelmeztesse Pápát, hogy itt az ideje. Frantisek az órájára néz, épp felállna, hogy üdvözölje a jelenlévoket,

mikor az egyik jezsuita megszólítja. "Szentatya, még egy utolsó dolog: Szent Ignác azt mondja, hogy belülrol kell éreznünk és ízlelnünk a dolgokat. Elmegy, hogy elbúcsúzzon. Kóstold meg a szlovák konyhát!"

A pápa elmosolyodik, és így válaszol: "Lássuk, mit készítettek nekem."

Fotózás következik. Sok jezsuita van, ezért közösségenként osztják oket, és Frantisek mindegyikükkel készít egy-egy képet. A találkozó az Üdvözlégy Mária imával és végül az áldással ér véget."

* * * * * * * * * *

Két nappal késobb, szeptember 14-én, a második kratuk találkozóra került sor a jezsuitákkal Presovban, közvetlenül a görögkatolikus isteni liturgia vége után. Ferenc az egyik jezsuita meghívására, akivel a pozsonyi nunciatúrán találkozott, személyesen ugrott be a lelkigyakorlatos házba, hogy üdvözölje a szakácsokat, akik frissítoket készítettek a jelenlévo püspököknek.