TRNAVA, 2022. május 9. - Mindannyian ismerjük a szlovák "jótékonyság" szót - és a Trnava Főegyházmegyei Karitász tevékenységi körét is. Számára az elmúlt hónapokban sok minden változott küldetését illetően.
Mindenki hung napszemüveget, túlóráznak. Milyen kihívásokkal kell szembenéznie a jótékonysági csapatnak? Hogyan írja be magát a menekültáradat helyzete a gondolkodásukba és a döntéshozatalba? A trnavai érsekségem Maria Kohutiarova beszélgetett Igor Strýckkel, a Trnavai Foegyházmegyei Karitász igazgatóhelyettesével.
- A karitász küldetése a szegények legszegényebbjeinek segítése. Hogyan teljesült ez a küldetés az elmúlt hónapokban az ukrajnai háború körülményei között?
Ez egy nagyon aktuális kérdés, amelynek megválaszolásával nap mint nap találkozunk. A helyzet idoközben sokat változott. A Trnava Foegyházmegyei Karitász 1995 vége óta van itt, tehát huszonhét éve, hogy meghallgatjuk. Többé-kevésbé kitapostuk az utakat. Küldetésünk, hogy segítsünk ott, ahol szükség van rá, és közel legyünk az emberekhez. Sokféle válasz van arra, hogy közel legyünk az emberekhez: legyen szó az elhagyott idosek, az áldottak, a nagycsaládosok, az egyedülálló anyák, a gyermekeikkel egyedül maradt anyák, a börtönben ülo apák, az elváltak segítésérol... Ezek is az utcán élo emberek, vagyis a szociálisan legelesettebbek. Merem állítani, hogy elég jól boldogultunk. Egyszer csak jött a szerencsétlen február vége, amikor minden gyökeresen megváltozott - jött a háború.
Szlovákiába is eljött, de nem úgy, hogy csapatok vonultak át, hanem hirtelen az emberek, akár szlovákok, akár közvetlenül ukránok, minden nap elkezdtek a trnavai Fegyházmegyei Karitászhoz fordulni, és konkrét segítséget kértek, teljesen mást, mint amit mi nyújtottunk. Át kellett értékelnünk a képességeinket, a kompetenciáinkat, hogy felkészüljünk erre a helyzetre. Szükség van a versenyterápia voltára: fontos, hogy reagálni kell az új tagállamokra. Kezdetben a háborús övezetekbol érkezo menekülteknek nyújtott nagyon sürgos segítségnyújtás volt közvetlenül a határon. A helyzet jelentosen megváltozott, és ma már a Trnava Foegyházmegyei Karitász nagyon ritkán küld semmit a határra. Kezdettol fogva azt mondtuk, hogy fel kell készülnünk arra, hogyan fogunk segíteni itt, a Trnavai Foegyházmegye területén. Erre készültünk, és folyamatosan arra biztattuk az embereket: tartsátok nyitva a szemeteket és a fületeket, mert a segítségetekre nemcsak ma, hanem holnap és holnapután is szükség lesz! Pontosan ez történik ma is, és az embereink folyamatosan segítenek azoknak az embereknek, akik Ukrajnából érkeztek ide, vagy a lakosságnak, akik úgy döntöttek, hogy segítenek a háború elol menekülo embereknek."
- Mi változott a karitatív csapat mindennapjaiban?
Nagyon sok minden változott: át kellett csoportosítanunk az eroinket. Nem lehet azt mondani magunknak, hogy mostantól az ukrán válságra koncentrálunk, és felveszünk tíz új szociális munkást. Ez irreális. Az, hogy a trnavai félegyházmegyei Karitásznak nem vót, hogy vót, hogy vót, hogy vót, hogy vót, hogy vót, hogy vót. Nem az a kérdés, hogy hányszor, hányszor, hányszor, hányszor, hányszor, hányszor, hányszor. Nem az a kérdés, hogy a Trnava Foegyházmegyei Karitász, ami nem az, hogy egészségügyi vagy higiéniai szervezet, nem az, hogy a Trnava Foegyházmegyei Karitász, ami nem az, hogy egészségügyi vagy higiéniai szervezet, nem az, hogy a Trnava Foegyházmegyei Karitász, ami nem az, hogy a Trnava Foegyházmegyei Karitász, ami nem az, hogy a Trnava Foegyházmegyei Karitász, ami nem az, hogy a Trnava Foegyházmegyei Karitász, ami nem az, hogy a Trnava Foegyházmegyei Karitász. A mi embereink és szociális munkásaink valóban ott vannak mellettük minden nap, nem tudnánk elhagyni oket, ez számunkra elvi kérdés. Hogy ne legyen annyira akadémikus, jön egy hívás: "Bácsi úr, ukránokat szállásolunk el...". Majd én azt mondom: "Ez teljesen fantasztikus!". Megkérdezem: "És meddig szállásolták el oket?". "Hát, nem tudjuk..." "Hát ez nem jó." Azt mondom: "Mit fognak enni? "Hát, nem tudjuk, ezért hívtuk fel magukat!" Ez tehát a jótékonyság szerepe - nem csak az ételosztás, hanem mindenekelott az, hogy útmutatást adjon az embereknek, hogyan segíthetnek. Kezdetben hatalmas volt a szolidaritás hulláma, de ma már, mint látjuk, ez fokozatosan csökken. Az emberek hatalmas érzelmi megterheléssel tették bele a szívüket. Sajnálom - nagyon sajnálom, de sajnos azt kell mondanom, hogy nem tudok segíteni, és nem tudok segíteni, mert nem tudok segíteni, és nem tudok segíteni, mert nem tudok segíteni, és nem tudok segíteni, mert nem tudok segíteni. Ha nem akarod látni a jövőt, akkor így, így, a valóban európai szintű együttműködésben, és jelentős számú évnyi munkában leszel képes elérni. Ezért bánnak velünk olyan csúnyán rosszul! Ami változott, hogy egyre fáradtabbak vagyunk - megmondom oszintén. Ma tényleg le kell ülnünk, és ki kell találnunk, hogyan tovább. Vannak olyan szolgáltatások, amelyeket prioritásként kell megoriznünk, ez a küldetésünk. És új utakat fogunk keresni, hogy segítsünk azoknak az embereknek, akik úgy döntenek, hogy vagy ideiglenes menedéket keresnek itt, vagy talán néhányan közülük maradnak maradnak."
- Mi az elso tapasztalat a menekültekkel kapcsolatban, és milyen irányt vesz a velük való munka?
Az emberek túlnyomó többsége, körülbelül 80%-a, akikkel személyesen találkoztam, vagy akikkel a kollégáink találkoztak, azt mondja, hogy haza akar menni, tehát ez lesz az ideiglenes küldetésünk. Azok az emberek, akik úgy döntenek, hogy itt maradnak, lesznek az állandó küldetésünk. Nem elég, ha mindent lefedünk, és minden mást lefedünk, ha az Emberek ennyire kiesnek a körből, és ennyire kiesnek a körből - mérnökök, orvosok, olyan Emberek, ha nincs ukrán kapcsolata. Ezért vagyok annyira büszke. A másik napirend az, és ez már nagyon régóta tart, hogy érdekvédelmi tevékenységet folytassunk ezeknek az embereknek az érdekében, és megmutassuk a közvéleménynek, hogy megérdemlik a figyelmet. Ezek az emberek nem azért jöttek ide, hogy elvegyék a munkátokat, szlovákok, ez egyáltalán nem igaz - mert még ma is vannak ilyen vélemények. Ezért nem aggályos, hogy a Bizottság ezt nem tudta gyerekeikkel elérni. Ezek olyan eloítéletek, amelyek megmaradnak az emberekben. A jótékonysági szervezet szerepe az lesz, hogy belépjen a köztérbe, és javaslatokkal, cikkekkel, beszélgetésekkel beszélgessen az emberekkel, próbálja megmagyarázni, felnyitni a szemüket."
- Van-e tapasztalata az elmúlt hetekbol az ukrán családokkal vagy magánszemélyekkel való munkából - mire van leginkább szükségük?
Naná, ha valaki jön, és nincs mit ennie, éhes, nem fogom megölelni, enni kell neki. Erre, Uram Isten fizesse meg, van eronk és van eszközünk, amit úgy döntöttünk, hogy éppen az ukrán embereknek adományozunk. Tehát anyagi segítségre van szükségük. A z e m b e r e n d e l m é n y e k e t t e k e t , a z e m b e r e n d e l m é n y e k e t , a z e m b e r e n d e l m é n y e k e t , a z e m b e r e n d e l m é n y e k e t , a z e m b e r e n d e l m é n y e k e t , a z e m b e r e n d e l m é n y e k e t , a z e m b e r e n d e l m é n y e k e t , a z e m b e r e n d e l m é n y e k e t . Alacsony volt az ingerküszöb, úgy döntöttünk, hogy felújítjuk, ezért az elso közösségi kávézót, a Spitálikat egyelore bezártuk. Ha az idojárás engedi, és nem lesz annyira poros az udvar az építkezés miatt, akkor szeretnénk megnyitni a kávézót nemcsak a nagyközönség elott, hogy kávézhassunk, teázhassunk, üldögélhessünk, hanem szeretnénk megnyitni, mint egy befogadóhelyet. A legtöbb ukránnak még mindig szüksége van egy kis időre, hogy egyedül vagy egy titkárságra dolgozzon. Paradox módon nem arról van szó, hogy az Európai Parlament hosszú története, vagy hogy az Európai Parlament hosszú története, vagy hogy az Európai Parlament hosszú története, vagy hogy az Európai Parlament hosszú története, hanem arról, hogy az Európai Parlament hosszú története, és ez valójában egy hosszú története, és ez egy hosszú története, és ez egy hosszú története, és ez egy hosszú története, és ez egy hosszú története, és ez egy hosszú története, és ez egy hosszú története, és ez egy hosszú története. Szeretném elmondani, hogy a Szentháromság teret megváltoztatták és felújították. Karitász úrra is igaz, hogy egy éves hely véget ért, még mindig az ukrán parlament megalakulása előtt állunk, és még mindig nem valósult meg. Kezdetben segítettünk nekik, és azt mondták: "Fantasztikus, amit csináltok! Ti segítettetek nekem, most én is segíteni akarok nektek. Le fogok fordítani minden információt ukránra arról, amit szerveztek'. A büfében is szeretnének segíteni - talán elkezdenek majd valami jellegzetes ukrán süteményt sütni, ehhez majd helyet teremtünk nekik. Mert az önkéntes programunk célja, hogy bárki jöjjön ide, és jól érezze magát."
- Az egyik dolog a Spitálik és a trnavai jótékonysági szervezet, a másik dolog pedig az összes ukrán menekült alapvetoen minden faluban, minden utcában. Mit ajánlanál jó tanácsként azoknak, akiknek otthon vannak, találkoznak velük, vagy új kollégáik vannak?
Az egy dolog, hogy útmutatást adunk nekik, és segítünk nekik rendezni a dolgaikat, de sokkal fontosabb, hogy megmutassuk nekik azt a normalitást, ami nélkül mi élünk. A másik nagy ajánlás az, hogy próbáld meg bevonni oket az életedbe, akár a magánéletedbe is, aki nem fél. Úgy értem, ha valakinek gyerekei vannak, egy család, egy anyuka, akinek ukrán gyerekei vannak, akkor el kell vinni oket a játszótérre, hagyni, hogy a gyerekek barátok legyenek. Nem is hinnéd, a gyerekekek tudnak kijönni egymással! A szeretet nyelve egyetemes. Van egy személyes példám: a feleségem tagja az Európai Cserkészszövetségnek. Trnavába, az Európai Unió egyik tagállamának, Ukrajnának ez az első alkalom, hogy ezt megteheti. Az ukrajnai tagországok közül a trnavaabai elnökség kapsolatot a legjelentősebb, 13 méteres híddal. Persze fél, minden új neki - de kell oket vonni a normális emberi életbe."
- Az Ukrajnának nyújtott segítség eleinte mindannyiunkat letaglózott. Mire tanított meg az elmúlt napok logisztikája, hová helyeztétek a prioritásokat?
Ezekre valószínuleg lehetetlen volt felkészülni, a háború a semmibol jött. Tehát nem volt felkészülés. Igen, az elején nagyon kaotikus volt, a káosz a sok kívánságmuveletbol adódott. Mindenki akart, és azok között, akik akartak, tényleg kell egy mester, aki az asztalra csap, és azt mondja, hogy ide teszed a teát, ide csinálod a kápolnát, ezt csinálod, azt csinálod, te csinálod a feloldást. Ez az elején nem volt meg, de tényleg az állam átvette a szerepét, még a tuzoltóság és a mentoszolgálat is pontosan lefektette, hogy hogyan kell eljárni a határon, hova kell tenni ezeket az embereket. Michalovcén, Zilinben, és leginkább Nyitrán, valamint az Agrokomplexben törvényesen elfogadták az új kapacitásépítési programot. Az állam tehát szépen takarít, a jótékonysági és egyéb harmadik szektorbeli szervezetek pedig közbelépnek, és máris segítik a menekülteket ott, ahol vannak. Most már egy ukrán nyelvu tájékoztató füzetet is nyomtatásba adtunk, amely a szociális területen muködo szervezetek segítségét térképezi fel.
Most, ha valaki Ukrajnából érkezik, vagy tudjuk, hogy ide, Nyugat-Szlovákiába jön, pontosan tudjuk, honnan jön, már nem légüres térbe érkezik. A menekültek száma csökken, ezt mindannyian tudjuk. A kérdés az, hogy mi lesz holnap, mi lesz holnapután - mi lesz holnapután - senki sem tudja, hogy valójában hogyan mennek tovább a dolgok Ukrajnában. Egy csónakban eveztünk, de nem volt könnyű kijutni belőle. Sok cég keresett meg minket, nem csak magánszemélyek, és azt kérdezték: mi, a jótékonysági szervezet, hogyan tudunk segíteni? Két cég itt Trnava környékén ingyenesen bérelt nekünk raktárakat, emberek, önkormányzatok, szervezetek hoztak be nem romlandó élelmiszereket, gyógyszertári árukat, és valóban, ma már készen állunk. Természetesen nem mondjuk senkinek, hogy nem tudunk segíteni, még akkor sem, ha bizonyos problémákat nem lehet egyszerre megoldani."
- A háború utóhatásaiból eredo poszttraumás szindrómájukkal kell majd foglalkozni. Van-e a jótékonysági szervezetnek segítsége azok számára, akiknek ilyen pszichológiai beavatkozásra lesz szükségük?
Oszinte leszek: jelenleg nincs olyan emberünk, aki kifejezetten ezzel a napirenddel foglalkozna. Ezek a poszttraumás szindrómák el fognak jönni, már itt vannak. Ha az ukrán parlament esetében, ha még mindig az a helyzet, hogy az a helyzet, hogy az a helyzet, hogy az a helyzet, hogy az a helyzet, hogy az a helyzet, hogy az a helyzet, hogy az a helyzet, hogy az a helyzet, hogy az a helyzet, hogy az a helyzet, hogy az a helyzet, hogy az a helyzet, hogy az a helyzet, hogy az a helyzet, hogy az a helyzet, hogy az a helyzet, hogy az a helyzet, hogy az a helyzet, hogy az a helyzet, hogy az a helyzet. A kezdeti rivalizálás nem engedi az embert összeomlani, az késobb jön. A Trnava Foegyházmegyei Karitász egy embert foglalkoztat pszichológusként, aki csak pszichológiai tanácsadást végez, de ez kapcsolódik az európai Housing First projekthez, azaz eloször az otthonhoz. Meg fogjuk nézni, hogyan lehetne elérni, hogy ez a személy is szolgálhassa ezt a közösséget. Jelenleg ad hoc jelleggel foglalkozunk ezzel.
- Ön említette az ukránokkal kapcsolatos eloítéleteket. Ön szemtol szemben áll velük. Milyen személyes tapasztalataid vannak a velük való munka során?
Az emberek nagyon különböznek: ok emberek, én aggódóknak hívom oket. Idejönnek, van például egy férjük, aki évek óta az építoiparban dolgozik. Ez egy szép boldogság a viszontagságokban. Persze, egy gyermekes anyának el kellett mennie otthonról, ez biztosan nem egy boldog helyzet, de eljön meglátogatni a férjét, szóval ez nagyon jó. Ezeknek az embereknek segíteni kell, hogy a gyerekeiket tudják illeszteni a társadalomba, mi segítettünk az iskolai felszerelésekkel. Sokan vannak, akiknek nincs itt senkijük, és ez ez tragédia. Ok normális, hétköznapi emberek - én szégyellnék odamenni és segítséget kérni, és ok is. No higgyék a szlovákiaiak, hogy mindenki kezet fog! Nagyon kevesen vannak. Büszkék, nem akarnak segítséget kérni, és ha mégis segítséget kérnek, az csak azért van, mert nem találtak más kiutat. Szégyellik, ha odamennek egy jótékonysági szervezethez, hogy kopogtassanak, kérem, segítsenek. Eloször például egy magyar emigráns, mint én Szlovákiában, mint én Embereinkben, egy olyan kulturális csoport, amely mindig is nagy érdeklődésű volt, és amely soha nem volt nagy érdeklődésű. Én nem fogok hozzászólni, ha egy ukrán és egy szlovák képviselő nincs jelen. Elmagyarázom, ahová megyek, nem félek megszólítani oket, és teljesen normálisan, megértéssel kezelem oket."
- Minden nehéz élmény, amin keresztülmegyünk, hatalmas nyomot hagyunk bennünk. Mit tanított az elmúlt hetek helyzete a jótékonysági szervezetnek?
Tizenegy éve dolgozom a jótékonysági szervezetnél. Ez ido alatt mindenféle dolgot átéltem már itt, és volt olyan idoszak, amikor mindent megtettünk. Emlékszem erre a szobára, ahol adminisztratív dolgozóként ültem: itt volt egy asztal, és egy szociális munkás éppen kávét fozött egy hajléktalannak, itt volt egy másik asztal, ahol egy másik szociális munkás három roma gyerekkel játszott. Mindannyian mindent csináltunk. Azt mondtuk magunknak: ne tehetünk meg mindent, mert ez a szervezet soha nem fog növekedni! Csináljunk egyet így, egyet úgy, egyet úgy, és egyet úgy, hogy még mindig legyen hatásunk a nyilvánosságra, hogy a kívülrol érkezo embereknek legyen egy világos definíciójuk arról, hogy ez a jótékonysági munka. Amikor átmentünk ezeken az idoszakokon, azt gondoltuk, hogy elég jól felkészültünk. A Trnava jótékonysági szervezet - azaz egy nagyon jó szervezet. Nottünk, most már már hatvannyolc alkalmazottunk van, eléggé felkészültek vagyunk. Vannak ápolónoink, gondozóink, egy idosek számára fenntartott intézményünk, plébániai szeretetszolgálat, szociális munkások, egy elég jól átgondolt önkéntes programunk, egy új épületünk is épül. Azt gondolná az ember, hogy ez mesés! Nos, jött ez, és azt mondtuk, hogy egyáltalán nem vagyunk készen... Erre persze kaptunk egy pofont. Ez félreértésekhez is vezetett, mert vezetoségként folyamatosan azt mondtuk: csináljuk a dolgunkat. Ha hozzáértő vagy, próbálj meg nem félni a kollégium hozzáértésétől. Egyszer csak azt kellett mondanom: 'Figyeljetek, szociális munkások, ti menjetek és változtassatok a helyzeten! Nem voltak lelkesek, de hála Istennek, mindannyiunkban vannak olyan pillanatok, amelyek átlényegítenek és motiválnak bennünket. Azt mondtuk magunknak, hogy az ügy érdekében hagyjuk el az íróasztalunkat, a székünket, és tegyünk valamit a kelleténél többet. Mindenkinek hangsúlyoztuk, hogy tegyünk meg mindent, és segítsünk egyszerre."
- És Ön személy szerint?
Nagyon csalódott voltam. Oroszországban tanultam. Az utolsó pillanatig nem tudtam elhinni. Nem vagyok ruszofil, az orosz kultúra szerelmese vagyok. Tudod, az ember azt hiszi, hogy mindent tud, és és megmutatta nekem, hogy nem mindent lehet mentálisan megérteni, vannak dolgok, amiket nem lehet megérteni. Az Úristen megmutatta nekem: "Igor, nem az a feladatod, hogy mindent megérts és mindent kommentálj. Tedd azt, amit irányítani tudsz, és ne foglalkozz azzal, amit nem tudsz irányítani". Ezt nehéz volt megértenem, azt hiszem, még nem fogadtam el teljesen. De én ezt a változásra való felhívásnak tartom.
Forrás:mojatrnavska.sk
A cikk a DeepL szolgáltatás segítségével lett lefordítva
Megosztás