A szentesi plébános szívének ereklyéje bejárja Szlovákiát

Ez a kezdeményezés ugyanakkor erosíteni akarja az idos és beteg papokban a reményt és az Isten szolgálatában való kitartást, a fiatalokban pedig a bátorságot, hogy örömmel válaszoljanak Isten papi hívására.

Az Imádságok a papokért mozgalom javaslatára szervezett zarándoklatot a szlovák püspökök támogatták a Szlovák Püspöki Konferencia 94. plenáris ülésén.



16 napon át a Szent Arany plébános szívének ereklyéje az alábbi program szerint utazik:

10. (szombat) - Spisska Kapitula
11. (vasárnap) - Kosice
12. (vasárnap) - Kosice. (hétfo) - Vranov nad Toplou
13. (kedd) - Presov (eplény)
14. (szerda) - Kosice (eplény)
15. (csütörtök) - Roznava
16. (péntek) - Brezno
17. (szombat) - Banská Bystrica
18. (szombat) - Banská Bystrica
18. (szerda) - Kosice (eplény). (vasárnap) - Krupina
19. (hétfo) - Ruzomberok, Tvrdosín
20. (kedd) - Martin
21. (szerda) - Trencsén
21. (szerda) - Nyitra
22. (csütörtök) - Hronský Benadik
22. (csütörtök) - Trnava

23. (péntek) - Trnava

24. (csütörtök) - Trnava

. (szombat) - Pozsony

25. (vasárnap) - Sastín-Stráze

25. (vasárnap) - Mariánka

Az ereklye zarándoklatáról további információk a következo honlapon találhatók: janmariavianneynaslovensku.sk

Vianney Mária Szent János életrajza

Vianney Mária Szent János 1786. május 8-án született Dardillyben, amely egy viszonylag nagy falu volt, a franciaországi Lyontól mintegy nyolc kilométerre északkeletre. Szülei jámbor és jó emberek voltak. Rajta kívül öt gyermekük született, és mindegyikük az o nevében kapott egy-egy Szuz Mária-áldást. Gyermekkoruktól kezdve az Úristen iránti nagy tiszteletben nevelték oket. János már fiatal korától kezdve érdeklodést mutatott a lelki természetu dolgok iránt. Születésétol fogva heves vérmérsékletu volt. O maga is nagy gondot fordított arra, hogy megszelídítse. Sikerült is neki. Engedelmes volt, és édesanyja példaként állította ot a többi testvére elé. A francia forradalom idején, amely akkor tört ki, amikor János még csak hároméves volt, az egész család még inkább az Úristenhez menekült, titokban misére jártak, és a házban bújtatták a lovagokat. Amikor apja nyájával bízták meg, mindig magával vitte Szuz Mária cicáját. A többi kis pásztort is megszervezte, és együtt körmenetet alkottak és imádkoztak. Figyelmeztette oket, hogy ne káromkodjanak, legyenek engedelmesek. Ha szegényebbek voltak, megosztotta velük, amije volt.

1795 telén egy magániskolába járt a faluban. Nagy lépésekkel haladt elore. Tizenhárom éves korában részesült az elso szentáldozásban. Húszéves korában konfirmált. A konfirmáció után azonnal hazatért, hogy segítsen a gazdaságban. Nem idő kérdése, hogy a pap legyen. Nem idő kérdése, hogy az apja ne jöjjön szóba. Én nem akarok tanulmányokra, János eddig az egyetlen, aki tanulmányhoz akarja, és ő sokkal több, mint a dolog. Végül megengedte, hogy egy kis egyházi iskolába járjon Écullyban, amelyet a plébánosuk, Charles Balley nyitott. Johnnak nagyon gyenge volt a memóriája, és nagy hézagok tátongtak a tudásában. Különösen a latin nyelv okoz neki nagy nehézséget. Imádkozott, tagadott, ésorodott. Elzarándokolt Regis Szent Ferenc sírjához, és ez bátorságot adott neki, és az iskolában is javult egy kicsit. 1809-ben kellett vonulnia katonának. A háború alatt hamarosan megbetegedett, és két évig egy kis hegyi faluban élt, ahol gyerekeket tanított, és áhítatos életével bátorította oket. Az állam szerint dezertor volt, és bujkálnia kellett. Csak 1811-ben adtak amnesztiát minden katonaszökevénynek, és o hazatérhetett.

Huszonhat éves volt, amikor Verrieres-ben filozófiát kezdett tanulni. Tanulmányai nagyon rosszul haladtak. 1813-ban beiratkozott a lyoni szemináriumba, de megbukott a vizsgákon, és nem jutott fel a magasabb évfolyamokra. Balley plébános otthon korrepetálta, de még ez sem segített. Balley azt mondta, hogy Franciaországot a kiesés veszélye fenyegeti. Szerettem volna látni egy vízumot. Látták a jámborságát, és így John 1815-ben aldiakónus, diakónus, végül pedig knébános lehetett. Elso szolgálati helye az Écully-i káplánság volt. Eleinte nem gyónhatott, de egy ido után dekrétumot adtak neki, hogy gyónhasson. Gyóntatószékét mindig elárasztották a tanácsát és lelki segítségét kéro emberek. Balley plébános 1817-ben meghalt. Vianney maga gondoskodott róla és kísérte el az örökkévalóságba vezeto úton. 1818-ban Jánost kinevezték Ars-Dombes falu adminisztrátorává, amely 1821-ben vált önálló plébániává. Jánost a következo szavakkal küldték oda: "Ez egy kis falu, és nincs benne nagy istenszeretet; te veted oda!"

Ars egy Lyontól mintegy harminc mérföldre fekvo falu volt. Mindössze kétszázharminc lakosa volt, és hírhedt volt gonoszságáról. A templom elnéptelenedett, a négy kocsma szinte megállás nélkül nyitva volt, az emberek között tiszteletlenség uralkodott, az éjszakai mulatozások és kicsapongások rombolták az erkölcsöket, virágzott a részegség. Amikor János megérkezett, azonnal munkához látott. Kitakarította a templomot, a parókiát csak a legszükségesebb bútorokkal rendezte be, a földön aludt, megrövidítette az alvást, és lefekvés elott mindig megverte magát. Tíz éven át csak magának fozött, és újra és újra ugyanazt az ételt, csak hogy életben maradjon. Látogatta a plébániáját, különösen a szegényeket, és mindenkihez volt egy kedves szava. A templomot új oltárral, miseruhával látta el, és kápolnákat épített hozzá. Nyolc éven át keményen küzdött a faluban a káromkodás szokása ellen. Huszonöt évébe telt, mire felszámolta a bunös táncokat. Egyszer megtörtént, hogy egy nyilvános helyiségbe jött, kiutasította a táncosokat, és kifizette a zenészeknek és a kocsmárosnak a kártérítést. A Keresztelo Szent János kápolnában egy különc felirat volt ráírva: "Az o feje volt a tánc ára."

Vianney Mária János János alacsony és vékony termetu volt, haja a válláig omlott, magas homloka volt, és tüzes szemei összetéveszthetetlenül karóztak. Tudott viccelodni is. Kemény munkájának lassan, de biztosan jöttek az eredményei. A szegény lelkek örömmel fogadták reformjait, és nagyra becsülték. Kevesen nem mennek el. Többen voltak azok, akiknek ez a lelkész megmutatta. Az Európai Parlament akaratáról van szó, és eddig is volt. Az érsek tisztában volt a helyzettel, és teljes mértékben támogatta Jánost. Szeretnék köszönetet mondani az előadónak ezért. Az emberek abbahagyták a vasárnapi munkát. Az átkokat már nem érezték, és a családokban a keresztény szokások érvényesültek. János megalapította a Gondviselés Házát a plébániáján élo lányok és árvák számára. Erre fordította örökségét.

1820-tól kezdve a környezo egyházközségekbe is járt prédikálni, missziókat tartott. 1832-ben Franciaországban kitört a kolera. Az emberek az ars-i plébánosnál kezdtek vigaszt keresni. Ez volt a kezdete sok zarándoklatnak. Franciaország minden tájáról és mindenféle ember eljött Arsba, hogy felkeresse a plébánost, gyónjon nála és tanácsot kérjen. Becslések szerint évente mintegy százezer ember kereste fel Ars-t. De még az ördög sem hagyta ot békén. Dörömböléssel és dörömböléssel kínozta a plébánost, nem hagyta aludni, ésorítani próbálta. Csak élete utolsó éveiben talált a plébános nyugalmat tole. Amikor már túl sokan voltak, János egy fiatalabb papot kapott segítségül, késobb pedig több misszionáriust. O maga még mindig meg volt gyozodve értéktelenségérol, és kétszer is el akarta hagyni a plébániát. De egyszer egyedül tért vissza, másodszor pedig maguk a plébánián élok sem engedték el. Így aztán tovább imádkozott. Sokak lelkiismeretére tapintott; harminc éven át naponta tizenhat-húsz órát töltött a gyóntatószékben. Buzgalmában nem lankadt. 1859. július 29-én jött a betegség. Gyóntatott és magyarázta a katekizmust egy telt gyülekezet elott. Keservesen turte a végsokig. Amikor megérkezett a parókiára, le kellett feküdnie. A láz megtörte. Hívatta gyóntatóját, a jászói plébánost. Meggyónt, és nem mondott többet, de csendben megáldotta azokat, akik eljöttek hozzá. Még a püspök is eljött, hogy még egyszer utoljára meglátogassa. 1859. augusztus 4-én, csütörtökön, hajnali két órakor az ars-i plébános mosollyal az ajkán halt meg. Akkor hetvenhárom éves volt.

Halálának híre gyorsan terjedt, és zarándokok ezrei jöttek el, hogy utolsó útjára kísérjék. Üdvözletének megfeleloen Arsban a plébániatemplom fohajójójában temették el. A templom számos zarándoklat célpontja és imahelye 1905-ben és 1925-ben lett. Holttestét épségben megorizték, és ma az új ars-i bazilikában van kiállítva.